Déva vára

"Megint tanakodott tizenkét kömijes,
Falat megállítani hogy lössz lehetséges
Míg elvégre ijen gondolatra jöttek,
Egymás között szoross egyességet töttek:
Kinek felesége legelébb jő ide,
Szép gyengén fogjuk meg dobjuk bé a tüzbe,
Keverjül a mészbe gyönge teste hammát,
Aval állitsuk meg magos Déva várát."

A 371 m magas, a város fölé emelkedő, meredek lejtésű várhegyen már a dákok és a rómaiak idejében is vár állt. 1550 novemberében itt verte meg Enyingi Török János, hunyadi főispán Kászim pasa előhadát. Itt volt rabságban Dávid Ferenc, Erdély első unitárius püspöke, s itt halt meg 1579. november 15-én. A török a várat nem ostromolta. 1603. szeptember 9-én itt akarta kivégeztetni Basta az ország főurait. 1657-ben a nagyvezír a várat elfoglalta. 1704-ben kuruc kézre jutott, de Csáky András háromheti ostrommal 1706-ban visszafoglalta. 1719-ig sérüléseit kijavították. 1784-ben itt végezték ki a Horea-felkelés elfogott résztvevőit. 1817-ben az ide látogató I Ferenc elrendelte helyreállítását, amely 12 évig tartott. 1849. február 7-én Kemény Farkas seregét itt lepték meg a román felkelők, csak Bethlen megérkezése menti fel. 1849. május 27-én a várat elfoglalta a honvédsereg, de augusztus 12-én felrobbant, csak falai állnak. Augusztus 18-án itt tette le a fegyvert Bem és Guyon seregének maradványa.

 

2

4

5

Kezdőlap Kiemelt partnereink Bannercsere Kapcsolat
(c) 2008 erdelyportal..info